Van-e élet a megcsalás után?



Élet persze van, még ha oly reménytelennek, céltalannak is érezzük, ha megcsalt a párunk. Azt viszont kevesen gondolják, hogy a megcsalás kiderülése nem jelenti feltétlenül a párkapcsolat végét.

Párkapcsolati tanulmányaim előtt nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogy egy megcsalásra hogyan kell reagálnia a megcsalt félnek. Egy járható utat ismertem el: ha megcsalnak, semmiképpen se maradj a házasságodban.

Azt gondoltam, ez olyan bizalomvesztés, melyet a párkapcsolat nem képes túlélni. Azt hittem, hogy az a hihetetlen nagy fájdalom és megalázottság, melyet a megcsalt fél érez, soha fel nem dolgozható. Ha képes is megbocsátani hűtlen társának, szeretni, becsülni és tisztelni sosem fogja már úgy, hogy az mindkét fél számára szép házasságot jelentsen.
Ma már tudom, hogy sok esetben létezik megoldás.

Nem hazudhatok sem magamnak, sem az olvasóimnak, ügyfeleimnek. A megcsalás nagyon megterheli az egyént, és a kapcsolatot is. Almási Kitti könyvében1 leírja, hogy az érintett párok egyharmada elválik, a többiek pedig nagyrészt feszült vagy kiüresedett viszonyban élnek tovább partnerükkel. Ennek ellenére mégsem szabad feladni a hitet, hogy kemény munkával, egymásra figyeléssel ki lehet mászni a gödörből.

Ha a pár tagjai – a megcsalás ellenére is –, szeretik egymást, együtt szeretnének maradni, adnának még egy esélyt kettejüknek, akkor fontos, hogy legyen lehetőségük erre. Szakértők által kidolgozott módszerekkel, őszinte beszélgetéssel, a motivációk megismerésével és egymás mélyebb megértésével van arra esély, hogy a krízisből kilépjenek. Esély arra, hogy megerősödve, egy más minűségű kapcsolattal induljanak a jövő felé.

Ez az út is nagyon nehéz, fájdalmaktól terhes, de magában hordozza a felszabadultság, és végül a győzelem esélyét. Győzelem az, ha mélyül az önismeretünk, ha máshogy tudjuk látni a párunkat, újra tudjuk szeretni, és megtanuljuk megtartani őt. Ha az őszinte bocsánatkérést és (az alapos elemzést követő) jóvátételt egy őszinte megbocsátás követi. Ha a megcsalás okozta fájdalom enyhül, és végül életjobbító tapasztalatként tudjuk hasznosítani.

Őszintén remélem, hogy hasznos társ tudok lenni sok ilyen „győztes” folyamatban.

www.paarta.hu



1 Almási Kitti, Hűtlenség... és ami mögötte van, Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2012.

Megjegyzések